• Egyéb

A Nissan a 2017-es Tokiói Autószalonon bemutatta a „Canto”-t

A Nissan Intelligent Mobility új hangjával a Nissan elektromos autói még nagyobb élményt nyújtanak

 

A Nissan egy új tanulmányautó bemutatása mellett elektromos hajtású modelljeinek jövőbeni hangjával is meglepte a 2017-es Tokiói Autószalon közönségét – ez a „Canto”.

„A Nissan Intelligent Mobility koncepciójában fontos szempont a járművek társadalmi integrációja, és ennek kritikus eleme a hang” – mondta el Daniele Schillaci, a Nissan kibocsátásmentes járművek és akkumulátorok globális marketingjéért felelős alelnöke. „A Canto kifejlesztésével elsősorban a gyalogosok védelmét kívántuk segíteni, illetve egy olyan jellegzetes hangot kerestünk a Nissan számára, ami egyszerre felvillanyozó és magabiztos, hű a márka szellemiségéhez, és megfelel az elektromos járművek piacán elfoglalt egyedi pozíciónknak is.”

A „Canto” latin szó, jelentése „énekelek”. A hang jellege és magassága annak megfelelően változik, hogy az autó gyorsul, lassul, vagy éppen tolat. A hangkibocsátás 20–30 km/h közötti sebességnél aktiválódik, az adott piacra érvényes szabályoktól függően.

A „Canto” fejlesztése során a Nissan elsődleges szempontja egy figyelemfelkeltő hang létrehozása volt. Emellett azonban az is fontos volt, hogy valami jellegzetes Nissanos karakterrel gazdagítsa a megszokott városi utcaképet. A kibocsátott hang tisztán hallható, de ezzel együtt nem túlzottan zavaró a gyalogosok, a közelben lakók, vagy az autóban utazók számára.

A Nissan már a gyalogosokat figyelmeztető hangjelző-rendszerének (VSP) 2010-es bemutatása óta úttörő szerepet játszik a járműhang-fejlesztésében.

A Nissan Intelligent Mobility jövőképe a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre.