Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr Letenyénél

    Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr a Letenye autópálya-határátkelőhelyen – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

    Az ügyről azt írták, a cseh busz belépésre jelentkezett az említett határátkelőn még szeptember 13-án; a határrendészek megkezdték a jármű ellenőrzését, és az időközben felébredő cseh állampolgárságú váltósofőrt is igazoltatták.


     A férfi sérelmezte a rendőri intézkedést, majd a telefonjával felvételeket készített az átkelőről és a rendőrökről, közben magyar nyelven folyamatosan szitkozódott.


    A szóváltást követően egy hirtelen mozdulattal az előtte álló határrendésztől elfordult, majd visszafordulva könyökével bordarészen megütötte. A rendőrnő ettől a földre esett.


    A magáról megfeledkezett férfit a bántalmazott határrendész segítségére siető kollégái testi kényszer alkalmazásával – a horvát rendőrök közreműködésével – megbilincselték, majd később előállították.

    A férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak a megalapozott gyanú; az eljárást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja – áll a közleményben.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/