Mercedes-Benz csuklós autóbuszokat adtak át Debrecenben

    Debrecenben készre szerelt öt Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt adott át az Inter Traction Electrics Kft. csütörtökön a helyi busztársaságnak, az új buszok június 1-től szállítanak utasokat a városban – jelentették be a cég telephelyén sajtótájékoztatón Debrecenben.

    Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett,  hogy leányvállalatuk, az Intertanker Zrt. a helyi DKV Közlekedési Zrt.-vel közös konzorciumban vesz rész Debrecen autóbuszos közösségi közlekedésében.
   

 A vezérigazgató szerint a közszolgáltatási szerződés keretében megvalósult együttműködéssel az egy kilométerre eső tényleges költséget tekintve Magyarország egyik leghatékonyabb közlekedési modelljét valósították meg.
   

 Az együttműködés folytatásaként adták át azt az öt csuklós Mercedes-Benz autóbuszt, amelyet debreceni üzemükben szereltek össze – tette hozzá.

    Kossa György jelezte azt is, hogy a Spanyolországból már folyamatosan érkező alvázakra hamarosan megkezdik az úgynevezett Mercedes-Benz Reform autóbuszok sorozatgyártását is, ebből a helyben kifejlesztett típusból jelenleg egy közlekedik Debrecenben.     
  

  Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városban felértékelődött a közösségi közlekedés, a kapacitásokat bővíteni kell, egyebek mellett a városba települő nagyvállalatok igényeihez is igazodva.
   

 A jelenleg intenzív fejlesztés alatt álló helyi ipari parkokban néhány éven belül mintegy tízezer ember fog dolgozni, amely újabb kihívást jelent a közösségi közlekedésben – jelezte a polgármester megemlítve, hogy az önkormányzat útfelújításokkal, egyirányúsításokkal, körforgalmak kialakításával segíti a közösségi autóbusz közlekedés fejlesztését.
 

   Papp László megemlítette, hogy a jelenlegi Volvo autóbuszok tíz évesek, s az érvényes közszolgáltatási szerződés értelmében még két évig járnak a város utcáin, 2021-től megújult járműparkot kell üzembe helyezni Debrecenben.
  

  Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója az öt új busz átvételekor elmondta: már csütörtökön megkezdődik a Mercedes buszokra kerülő gépkocsivezetők oktatása.
 

   A járműveket a nagyközönség először hétvégén a Nagyerdőben, a Debrecen Drive járműipari kiállításon tekintheti meg, június 1-től pedig már utazhatnak is rajta.