Négy ember halt meg az M6-os autópályán Szekszárd közelében


     Négyen meghaltak egy balesetben az M6-os autópályán Szekszárd közelében, Szedresnél szombat délután – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült.

    A tájékoztatás szerint az autópálya Budapest felé vezető oldalán a 131-es kilométernél szalagkorlátnak csapódott egy személyautó.


    A rendőrség szombat este azt írta: a balesetet megelőzően egy magyar rendszámú személygépkocsi vezetője a hatósági jelzés ellenére nem állt meg a járművel.


    A sofőr önmagát és másokat is veszélyeztetve közlekedett az autópályán, és a Budapest felé vezető oldal 131-es kilométerénél elvesztette az uralmát a járműve felett, amely így a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott.

Szedres, 2021. július 24. Rendõr összeroncsolódott személyautó mellett helyszínel az M6-os autópályánál Szekszárd közelében, Szedresnél, ahol szalagkorlátnak csapódott egy személyautó 2021. július 24-én. A balesetben négy ember meghalt, három másik sérültet mentõhelikopterrel kórházba szállítottak. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült. MTI/Donka Ferenc


    A balesetben – a jelenlegi adatok szerint – négy ember meghalt, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak – írták.


    Az esettel kapcsolatban embercsempészés gyanúja is felmerült, ezt a megyei főkapitányság jelenleg is vizsgálja.