Négy pihenőhely és két tengelysúlymérő állomás készült el az M86-os úton Szombathely és Csorna között

     Biztonságosabbá és komfortosabbá vált az M86-os gyorsforgalmi út Szombathely és Csorna között, miután nettó hatmilliárd forint állami forrásból mindkét oldalon kialakították a Rábaköz- és a Vámoscsalád-pihenőhelyeket, emellett Vámoscsaládnál szintén mindkét oldalon tengelysúlymérő állomást építtetett a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt.

    Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke, Vas megye fideszes országgyűlési képviselője a szerdai átadón azt hangsúlyozta, hogy a határidőre elkészült beruházás nem csak a közlekedőknek, hanem a térségben élőknek is fontos.


    A tengelysúlymérő állomásokkal nemcsak biztonságosabbá válik a közlekedés, hanem a közút minőségét is tovább meg lehet őrizni azzal, hogy kiszűrik a túlsúlyos járműveket – mondta.


    Kitért arra is, hogy a Rábaköz-pihenőhelyen az országban is egyedülálló módon egy ökumenikus imaházat, fitnesz parkot és játszóteret is kialakítottak.


    Emlékeztetett, hogy az M86-os út 2016-ban készült el, noha a 2002 és 2010 között regnáló kormányok 2010-re ígérték. 2010-re azonban csak egy 3,5 kilométeres szakasz valósult meg.


    Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a gyorsforgalmi út ezzel a beruházással készült el teljesen, és mindazokat a szolgáltatásokat biztosítani tudja, amelyet a többi autópálya.


    Kiemelte, hogy Magyarország nincs egyszerű időszakban a koronavírus-járvány miatt, de a számítások szerint a belföldi turizmus a nyáron feléled.


    Ez az út pedig biztosítani tudja, hogy Szombathely mellett Sárvár, Bükfürdő és Kőszeg, mint turisztikai célpontok is könnyen és biztonságosan megközelíthetők, de a gazdasági szereplők számára is fontos – mondta.


    Hozzátette, hogy több közúti infrastruktúrafejlesztés is zajlik jelenleg a megyében, egyebek mellett Sárváron a főúton, illetve a Magyar falu program keretében Szombathely és Vép között.


    Abban bízunk, hogy ez a lendület a megyei közúthálózat megújításában a továbbiakban is kitart – fogalmazott.


    Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a pihenőhelyek és a tengelysúlymérő állomások a 21. századi kihívásoknak megfelelően épültek, modernek és kényelmesek.  A tengelysúlymérő állomásokon pedig érintésmentesen tudják a nehézgépjárműveket vizsgálni, amelyben lézerszkenner is segít.


    Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy a beruházás célja volt az is, hogy hosszú távon teremtsék meg a minőségi üzemeltetés feltételeit.