Nemzetközi V8-as Nap

Veterán Scania V8-asok gyűjteménye

Ahogyan maga a vállalkozás, úgy a V8-as gyűjtemény is elkezdte kinőni a cég jelenlegi telephelyét, ezért jelentős beruházást hajtanak végre, hogy támogassák a terjeszkedést a következő generáció számára. Az egyik oka a cég túlélésének, sőt, fejlődésének az, hogy szakértői szemlélettel állnak a fuvarozáshoz. Feladataik nyolcvan százalékát ipari gépek szállítása adja, míg a maradékot túlméretes, túlsúlyos és különleges rakományok, például nagy szobrok, hajók és légi járművek fuvarozása teszi ki.

Charles Russell gazdálkodó családból származik, így kezdetben élőállatot szállított a helyi piacokra. Ahogy a vállalkozás nőtt, ipari gépek fuvarozása felé mozdult el, amikor beszerezte első rakodódarus tehergépkocsiját, amellyel az ügyfelek gyárainak telephelyén is tudott fel-, illetve lerakodni. Ahogy a vállalkozásnak ez a része nőtt, 1980-ban Charles Russell elkezdett ipari gépeket szállítani Európa különböző pontjaira. „Akkor döntöttem úgy, hogy egy további szolgáltatást is kínálok az ügyfeleknek: gépeik üzembe állítását. Így a teljes körű csomagunknak köszönhetően csak egy céggel kellett üzletet kötniük.”

Mindent egy kézből a fuvarozástól az üzembe helyezésig

A mindent egy kézből koncepció azóta a vállalkozás alapkövévé vált. Felmérik az ügyfelek igényeit, majd leszervezik a szükséges személyzetet és eszközöket, így a teljes munkát elvégzik alvállalkozók bevonása nélkül. Megbízásaik között bármi szerepelhet egyetlen gép leszállításától és üzembe állításától egy teljes gyár átköltöztetéséig.

Charles Russell fia, Ben, aki operatív igazgatóként dolgozik, így nyilatkozott: „Egy személyre szabott, túlméretes és túlsúlyos szállításokra, illetve gépek fuvarozására tervezett informatikai rendszert használunk. Az ügyfelek igényei egyre magasabb szintűek, a határidők pedig egyre rövidebbek, ezért gyorsan kell reagálnunk.” Valóban, a cég naponta 20-30 munkát hajt végre, ezért kulcsfontosságú, hogy a tehergépkocsik az idő lehető legnagyobb részében teljes terheléssel közlekedjenek.

Minőségi ügyfélkiszolgálás

Az ügyfelek gondos kiszolgálása a vállalkozás egyik erőssége. Amikor az első nagy ügyfelének a tenderén indult (akit a mai napig meg tudott tartani), Charles Russell azt mondta: „Ha nem teljesítünk megfelelően, akkor nem kell kifizetni a munkát.” Az ügyfélnek még sohasem volt semmilyen oka panaszra.

A minőségi ügyfélkiszolgálás a Charles Russell Transport és a Scania közös jellemzője, ezáltal jól illenek egymáshoz. Charles Russell 1983-ban szerezte be a cég első Scania 141-esét. „Három évig használtam, majd drágábban adtam el, mint amennyibe került” – mondta. „Fiatal üzletemberként úgy gondoltam, hogy ez nagy üzlet volt. Akkor a teherautóik megbízhatósága, mindennapos üzemeltetési költségei és értéktartása miatt tértem át a Scaniára.”

35 Scania tehergépkocsiból álló flotta üzemeltetése

Ma a cég egy 35 Scania tehergépkocsiból álló flottát üzemeltet, amelyek közül 20 jármű V8-as, a 2019-ben átvett új generációs eszközökkel együtt. Ezzel a beszerzéssel párhuzamosan a Charles Russell Transport továbbképzést biztosít munkatársainak az új tehergépkocsik új műszaki megoldásairól és funkcióiról. A cég egy saját gyakornoki programot is fenntart, hogy felkészítse a következő generációt a vállalkozás támogatására.

Míg a cég megbízásainak legnagyobb részét ipari gépek szállítása adja, a művészetek világának kiszolgálása bizonyára a legkellemesebb és legigényesebb tevékenységük. A nagyméretű szobrok terén a legelismertebb nevekkel dolgoznak együtt, habár nagyon diszkréten kezelik az ügyfélkörüket. A Charles Russell Transport a legkülönfélébb helyszíneken részt vett már ilyen műalkotások felállításában New Yorktól Hong Kongon és Mexikón át Párizsig.

Hatalmas szobrok Dohába

Ez idáig a cég egyik legnagyobb kihívást jelentő művészeti projektjének keretében több hatalmas bronzszobrot kellett elszállítaniuk az Egyesült Királyság egyik öntödéjéből Katar fővárosába, Dohába. A szobrok egyenként akár 29 tonnát, együttesen pedig több mint kétszáz tonnát nyomtak. Magasságuk öt és tizenöt méter között változott, szélességük elérte a hét métert. A három évig tartó projekt során a Charles Russell Transport szolgáltatásainak teljes kínálatát igénybe vették, beleértve a szobrok felállítását a Sidra orvosi és kutatóközpontnál Doha városában.