Őrizetbe vették a 11 éves kislányt meggyilkoló részeg autóst

Felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja annál a sofőrnél, aki járművével halálos balesetet okozott kedd este az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Adony közelében – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

    A rendőrség honlapjára szerdán feltett közlemény szerint a 25 éves győri sofőrt kihallgatták, majd őrizetbe vették.


    A sztráda 55-ös kilométerénél egy terepjáró nekiütközött egy előtte haladó személygépkocsinak, amelyben egy martonvásári család tartott hazafelé. A személyautóban öten utaztak, közülük egy 11 éves kislány a helyszínen életét vesztette. A balesetben további öt ember megsérült – tették hozzá.


    A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdai közleménye szerint a vétlen járműben két felnőtt és három gyerek ült. A gépkocsit vezető nőt a dunaújvárosi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül. A mentők két gyereket is kórházba vittek.


    A balesetet okozó terepjáróban hárman ültek, a hátul utazó férfit a tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a járműből.