2020. július 31-ével a ŠKODA AUTO élén töltött közel öt év után Bernhard Maier távozik az igazgatótanács elnöki pozíciójából. Bernhard Maier 1984-ben a Nixdorf Computer AG vállalatánál indította hivatali pályafutását, majd 1988 és 2001...
Négy hónapos csúszással kezdi meg harmadik évét a Rali En-n a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A hatfutamossá alakult bajnokság első versenye Olaszországban az aszfaltos Rally di Roma Capitale lesz....
A Kia európai piaci részesedése 3.5%-ra emelkedett 2020 első félévében A piac lassulása ellenére a Kia villamosított hajtásláncú modelljeinek értékesítése 17.6%-kal nőtt A márka európai eladásainak immár több mint egynegyedét a hibridek és a...
Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat, a két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy 50 milliárd forintba került. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az átadó ünnepségen hangsúlyozta: az egriek és a térség...
A bajor prémiumgyártó egy hosszú távra szóló, kétmilliárd euró értékű beszállítói szerződést kötött az észak-svédországi Northvolt vállalattal, így a két cég tovább serkenti az elektromos mobilitás térnyerését. A Northvolt 2024-től saját, Skellefteå-ban épülő gyárában...
Az ’egyszerű vezető környezetbarát luxusautómárkából’ az elmúlt években valódi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus a napokban mutatta be a ’The Power of Two’ című filmet, amely Seb Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke és az...
A szombati és a vasárnapi futamon is második lett a gyorsaságimotoros cseh nemzetközi bajnokság brnói fordulóján Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője. A 18 éves motoros – aki az augusztus végi Le Mans-i 24...
A BMW iX3 formanyelve a Sports Activity Vehicle modellek jellegzetes karosszériaarányaira építkezik, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a BMW X modellek masszív prémium karakterét és sokoldalúságát sugallja. Lemezei alatt azonban egy zéró emissziójú...
Újabb gyűjtőállomással bővült a MOL Bubi közbringarendszer, így már 158 helyszínen összesen 2071 almazöld bicikli áll a fővárosban közlekedők rendelkezésére. A Dombóvári út és a Buda-part tér sarkán található új gyűjtőállomás a Property Market...
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke személyesen tekintette meg a helyszínen a rali országos bajnokság idénynyitó futamának, a Salgó-ralinak az előkészületeit, és részt vett a verseny rajtceremóniáján is. A 74 éves sportvezető...
A tavaly novemberben Nyíregyházán Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László kettős nyerte a vasárnap Salgótarjánban és környékén rendezett Salgó-ralit, az országos bajnokság idénynyitó futamát. A Shell Helix Ultra csapatának párosa az ötödik gyorsasági szakasz...
Az érintett önkormányzatok kérésére döntött parkolási övezetek átsorolásáról a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerületben a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A döntés nyomán augusztus 1-jétől drágul a parkolás az érintett övezetekben. Emellett a II....
A Toyota tavaly tavasszal mutatta be virtuális törésteszt-bábujának legújabb generációját. A THUMS technológiát most ingyen az autóipar és a kutatóintézetek rendelkezésére bocsátják, hogy elősegítsék a balesetmentes közlekedés megvalósulását. Húsz éve tökéletesíti a törésteszt-bábukat helyettesítő...
A 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a Nyugati pályaudvarnál is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, ezért július 20-ától, hétfőtől lezárják a metrótól a bevásárlóközpont felé vezető kijáratot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...
Magyarországra érkezik az elektromos Fiat 500. A márkakereskedésekben előrendelhető az állami támogatás feltételeihez igazodó speciális „l’Ungheria” kivitel, és megkezdődik a „la Prima” csúcsváltozatok értékesítése is. Vége a várakozásnak, az FCA csoport megkezdi első tisztán...
Nehéz volna olyan alkatrészt megnevezni a Lexus LFA-n, amely a maga műfajában ne teremtett volna új normát. A számtalan korszakalkotó műszaki megoldás közül most azt járjuk körbe, amelyik a leggyakrabban került a felhasználók és...
“A pannonhalmi levendulaszüreten jártunk Q3 modellünkkel Az Audi Hungaria évek óta a Pannohalmi Főapátság együttműködő partnere, melynek keretében a vállalat támogatja a Pannonhalmi Jazznyár koncertjeit. Azonban nem csak a rendezvénysorozat miatt érdemes kilátogatni Pannonhalmára....
Logikus feltételezés, hogy a kormánykerék egyidős az automobillal, ám valójában évtizedek teltek el, mire a ló nélküli kocsik irányító szerkezete elindult az evolúció máig elvezető ágán. Kevesen tudják, de a kormánykerék fejlődéséhez a Peugeot...
A svéd Volvo Group haszongépjármű-gyártó csoportnak nagy bevételkiesést és eredményromlást okoztak a második negyedévben a járványvédelmi korlátozások. A cég honlapján pénteken közzétett negyedéves eredménybeszámoló szerint az értékesítési árbevétel az április-júniusi negyedévben 39 százalékkal...
A BMW Charging széleskörű termékpalettájának tagjai a BMW Group 2013-ban bemutatott BMW 360º ELECTRIC programjának gyümölcsei. Otthoni és út közbeni járműtöltő innovációi bevezetésével a vállalatcsoport egy csapásra az elektromos mobilitás úttörőjévé vált. A vadonatúj...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.