Továbbra is a német modellek az élen a használt autók importjában

    Továbbra is leggyakrabban német modelleket hoznak be Magyarországra a használt járművekre specializált importőrök, akiket az is befolyásol, hogy a nyugat-európai piacokon nagyobb a kínálat – ismerteti a Das Weltautó kereskedő cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója kifejtette: az év erősen indult a használt autók piacán, ami összefüggésben van azzal, hogy Európa-szerte csökkent a használt autók ára, esetenként egy német vagy belga kereskedő nagyobb árengedményt ad, mint tavaly ilyenkor. Ennek is a következménye, hogy az idei első két hónapban 18 642 darabra rúgott a használtjármű-import Magyarországon, míg tavaly ilyenkor 16 987 darabot regisztráltak – tette hozzá a Datahouse adatait idézve.


    Tóth Péter megjegyezte: a magyar vásárlók körében elterjedt nézet, hogy a nagy nyugat-európai piacokon jobban karbantartott autók vannak, gyakoribb a kocsicsere, jobbak az utak, ezért megkíméltebb modellekhez lehet jutni. Ugyanakkor Ausztriában és Németországban gyakran sózzák az utakat, ezért az idős modelleknél már a rozsdásodás is előfordul, márpedig leginkább az öreg autókat hozzák be használtan Magyarországra – fűzte hozzá.


    Az értékesítési igazgató szerint a magyar használtjármű-piacra az is hatással lesz, hogy amíg januárban 8040 új személygépkocsi került az utakra, februárban már 10 735. Így a tavalyi első kéthavi 18 041-gyel szemben az idén 18 755 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon.


    A használt import piac nagyját – együttesen 57,83 százalékát – február végéig továbbra is három kategória fedi le. Az alsó-közép kategória 4749 darabbal 25,47 százalékot tesz ki, a kisautóké 3122 darabbal 16,75 százalék lett, míg 2910 darabos forgalomba helyezéssel a felső-közép kategóriáé a piac 15,61 százaléka.


    A használt kishaszonjárművek behozatala 1505-re csökkent a tavalyi első két havi 1577-ről, míg 2022-ben még 2039 darabot regisztráltak – ismertetik a közleményben.


    A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche
Hungaria használtautó-üzletága, amely 29 márkakereskedésből álló
országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A Das WeltAuto hálózatában tavaly 6034 autót értékesítettek (5 százalékkal többet, mint 2022-ben), ebből a budaörsi Das WeltAuto Centrum közel 900-at.