Új mentőautók érkeztek az Országos Mentőszolgálathoz

   Húsz új mentőautó érkezett kedden az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ), további 42 járművet a napokban kapnak meg, ezzel a mentőautók átlagéletkora 4,8 évre csökken.

    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a keddi budapesti átadón kijelentette: a mentőautó-állomány megújult, a kormány gyakorlatilag ezer gépjárművet cserélt le 2010 óta. A mentőautókat korszerű eszközökkel is felszerelték.


    A kormány 2010-hez képest megduplázta az OMSZ támogatását; 2010-ben 223 mentőállomás volt az országban, ebből több mint 100-at a kormány felújított és korszerűsített, és további 30 új mentőállomást adott át, valamint 12 mentési pont létesült – mondta el.


    Kásler Miklós köszöntet mondott az OMSZ minden dolgozójának a rendkívül lelkiismeretes, önfeláldozó munkájáért.


    Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója közölte, tavaly 82 új mentőautót vásároltak, ebből most 20 érkezett meg.


    Amellett, hogy az elmúlt tíz évben sikerült a flottát megújítani, munkaruhát cseréltek és mentőállomásokat újítottak meg, továbbá digitalizáltak a mentést, és ma már mesterséges intelligencia segíti a döntéseik meghozatalát – mondta el.


    Csató Gábor kiemelte: az OMSZ Magyarország legnagyobb egészségügyi intézménye, amely mintegy ezer gépjárművel álló flottát működtet.


    A közreadott sajtóanyag szerint a kormány az OMSZ részére 2017 és 2021 között 624 mentőautó beszerzését irányozta elő. Eddig 543-at gyártottak le, és ebből még 42 a napokban érkezik meg az OMSZ-hez.