• Egyéb

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki parkolóőrökre lőtt Pécsen

Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy pécsi férfi ellen, aki tavasszal a baranyai megyeszékhely belvárosában a vele szemben intézkedő parkolóőrökre lőtt gáz-riasztó fegyverrel.

    A Baranya Megyei Főügyészség csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közelménye szerint a férfi márciusban egy belvárosi élelmiszerbolt bejáratánál parkolta le a autóját, parkolójegyet azonban nem vett. Emiatt egy parkolóőr – aki bírságot akart elhelyezni a kocsi szélvédőjén – lefényképezte a járművet.
    

A vádlott ezt trágár, fenyegető szavakkal kérte számon a parkolóőrön, akinek ekkor már a kollégai is a helyszínre értek. A parkolóőrök közölték vele, hogy nem bírságolják meg, ha jegyet vált. A vádlott ezt megtette, visszament a három parkolóőrhöz, akiket továbbra is szidalmazott, majd a jegyet a lábuk elé, a földre dobta – írták.
    

Az ezt kifogásoló parkolóőrök egyikét a vádlott nagy erővel fejen ütötte. A jegyellenőrnő az ütéstől a földre esett, őt a társai felsegítették. Eközben a vádlott az autójából elővett egy gáz-riasztó fegyvert, és azzal többször a parkolóörökre lőtt – részletezte az ügyészség.
    

A lövések egy részét a vádlott közvetlen közelről, célzottan adta le a sértettekre, akik nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek – olvasható a közleményben, amely kitért arra is, hogy a vádlott az eljárás kezdete óta letartóztatásban van.