Daily Archive: július 24, 2019

41 milliárd forintból bővíti győri központját az Audi

41 milliárd forintból bővíti győri központját az Audi

    Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.      Szijjártó Péter elmondta, hogy a...

Tudta?!  Így kerülhetjük el az őzekkel való ütközést

Tudta?! Így kerülhetjük el az őzekkel való ütközést

Július második felétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka. Emiatt a szenvedélyfűtötte állatok figyelmetlenek, nappal is aktívak, így sokkal többet találkozhatunk velük a mezőgazdasági területek melletti utakon. Tehát vezessenek fokozott óvatossággal még akkor...

Az Sx4 S-Cross átvette az első helyet a Vitarától

Az Sx4 S-Cross átvette az első helyet a Vitarától

Friss toplistákon mutatja be az aktuális vásárlási szokásokat a Vezess Trónfosztás történt a magyar magánszemélyek újautó-vásárlásait összegző toplistán! Az évek óta első helyen álló Suzuki Vitarát nagy meglepetésre megelőzte drágább testvérmodellje, az Sx4 S-Cross...

Honda NSX ÉS  NSX GT3 Evo

Honda NSX ÉS NSX GT3 Evo

Összemérte a szériagyártású NSX-et és a 2019-es NSX GT3 EVO-t a Honda leányvállalata, az Acura A közúti változat lehagyta versenyzésre szánt testvérét a 0-100 km/órás gyorsulási teszten 2019 A 2019-es Honda NSX GT3 EVO...

Ezzel terjed az életveszélyes közösségi robogózás

Ezzel terjed az életveszélyes közösségi robogózás

Hatalmas érdeklődés mellett mutatkozott be az új budapesti közösségi közlekedési eszköz Még el sem indult, de már ma is rengetegen ki akarták próbálni. Hamarosan a fővárosi utakon lesz az új, 100%-ban magyar tulajdonosi háttérrel...

Íme a BMW iNEXT sokszögletű kormánya

Íme a BMW iNEXT sokszögletű kormánya

A bajor prémiumgyártó 2021-ben érkező technológiai zászlóshajójának forradalmian innovatív kormánykialakítása nem csupán a haladás közben átvett irányítás biztonságát és precizitását garantálja, de a beszállás kényelmét és a műszeregység áttekinthetőségét is új dimenzióba helyezi. A...

Halálos baleset történt Jászfényszaru és Hatvan között

Halálos baleset történt Jászfényszaru és Hatvan között

    Halálos baleset történt szerda délelőtt Jászfényszaru és Hatvan között, a 32-es számú főúton több jármű ütközött össze – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.     Egy személyautó – eddig ismeretlen körülmények között –...

Vádat emeltek egy csehországi lezárt autópályaszakaszon halálos balesetet okozó baranyai férfi ellen

Vádat emeltek egy csehországi lezárt autópályaszakaszon halálos balesetet okozó baranyai férfi ellen

   Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy baranyai férfi ellen, aki 2017 decemberében halálos balesetet okozott Csehországban, egy építés alatt álló autópályaszakaszon – közölte a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.     A férfi Németországból...

Technikai újdonságok – elsőkerékhajtás és két új váltómű

Technikai újdonságok – elsőkerékhajtás és két új váltómű

Az eddigi, jól bevált, hátsó- és összkerékhajtásból álló hajtáskoncepciót az új Sprinter-generációban az elsőkerékhajtás egészíti ki. A konstrukció előnyeit kihasználva ezekre a modellváltozatokra 50 kilogrammal nagyobb hasznos teherbírás jellemző a hátsókerékhajtású kivitelekhez képest. A...

Tömény high-tech – a motor

Tömény high-tech – a motor

A 3.0 TDI erőforrást meggyőző vonóerő és magasfokú hatékonyság jellemzi. 2967 köbcentiméter összlökettérfogatából 257 kW (349 LE) teljesítményt produkál, literteljesítménye 117,9 LE, fajlagos forgatónyomatéka pedig 235,9 newtonméter/liter. A V6-os TDI-aggregát tömege mindössze 190 kilogramm,...

A4  bevezetés Európában

A4 bevezetés Európában

A TDI-hajtásrendszerű és új sportos megjelenésű Audi A4 és Audi S4 modellek 2019 májustól, míg az A4 allroad quattro kora nyártól rendelhető meg Európában, s 2019 őszétől érkeznek a márkakereskedőkhöz. Az A4 Limousine 35...