Csak a szokásos – Lezárták a Ferihegyi út egy részét

    Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét – közölte a rendőrség szombat este a honlapján.     A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy busz és egy autó ütközött össze a XVII. kerületben, a Liget sor és a Ferihegyi út kereszteződésében.    A balesetben az elsődleges információk szerint egy ember megsérült.     A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a Ferihegyi út balesettel érintett részét a Kaszáló utcáig, a forgalom rendőri irányítás mellett, váltakozva halad – tették hozzá.

Máris rendelhető az elsőkerék hajtású plug-in-hybrid Grandland X

Szabad a választás az összkerékhajtású és a fronthajtású kivitel között Csúcsformában a 165 kW/224 LE rendszerteljesítményű Opel Grandland X Hybrid Akár 57 kilométert is elér a tisztán elektromos hatótáv (WLTP-menetciklus1 szerint) 11 690 000 forintos belépő ár, Enjoy kivitelben Az elektromos offenzívában 2024-ig kijön valamennyi Opel-modell villamos változata Rüsselsheim. Jön a következő villamosított Opel: a tisztán elektromos Opel Corsa-e és az összkerékhajtású Grandland X konnektoros hibrid után már megrendelhető az elegáns SUV fronthajtással is. Ezáltal a Grandland X az első Opelként áll rendelkezésre kétféle hibrid változatban, mint a teljesítményét négy kerékkel az útra átvivő…

Műszaki hiba miatt nem ért célba Kovács Bálint

     Műszaki hiba miatt nem ért célba a hosszú távú gyorsaságimotoros-világbajnokság szombaton rendezett sepangi futamán Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves versenyzője, aki ennek ellenére malajziai teljesítménye nyomán jövő áprilisban is lehetőséget kap a szereplésre.     A német bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájának idei bajnoka a cseh Exteria KSPCS Racing Team by Empora csapatában állt rajthoz Sepangban a Superstock 1000 géposztályban egy cseh és egy horvát motoros társaként, azonban utóbbinak az edzések alatt kiújult a vállsérülése, ezért a futamon már nem motorozhatott, hazatért és műtét vár rá.     Kovácsnak így a…

Három életveszélyes sérültje van az Egernél történt balesetnek

    Három életveszélyes sérültje van az Eger és Kerecsend között, a 25-ös főúton szombaton történt balesetnek, őket mentőhelikopterekkel Budapestre, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel.     Győrfi Pál az első rendőrségi információkat pontosítva elmondta: a balesetben hatan sérültek meg – két nő és négy férfi -, a helyszínre hét mentőautót és három mentőhelikoptert riasztott a mentőszolgálat.     Egy nő és két férfi súlyos koponya-, mellkas- és belső sérüléseket szenvedett, őket a mentőhelikopterek a budapesti Honvéd kórházba, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték. Három további sérültet – szintén egy…

Michelisz: “Jó helyzetben vagyunk, de nem szabad hátradőlni”

    Bizakodóan várja Malajziában a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának vasárnapi három utolsó futamát Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája, aki az összetett pontverseny élén áll, és a háromból két versenyen is a pole pozícióból rajtolhat majd Sepangban.     “Kicsit jobb helyzetben vagyunk, mint a hétvégét megelőzően, de még mindig 75 pont gyűjthető, az előnyöm pedig 15, így aztán semmi nem dőlt el” – idézte a 34 éves, hímesházai születésű pilótát a WTCR szombati sajtóközleménye.     Michelisz hozzátette, a pénteki időmérő edzések nagyon jól sikerültek, de hátradőlnie nem szabad, a lehető legjobban kell…

Lehetetlen küldetés?

Megáradt folyón keltek át egy normál Hilux-szal Mit tehet az ember, ha egy sebes sodrású megáradt folyó túlpartján van dolga, de nincs a közelben híd? Egy afrikai autós a lehető legrosszabb megoldást választotta – a jelek szerint azonban Toyotájára jobban számíthatott, mint saját ítélőképességére. A Toyota Hilux a világ legnépszerűbb1 – és sokak szerint legkiválóbb – globális forgalmazású platós kisteherautója. Az autó szívóssága és terepalkalmassága egyeseket meggondolatlanságra csábít: a videón látható mutatvány megismétlését senkinek nem ajánljuk, noha szemmel láthatólag meg sem kottyant az autónak. Ahogy az interneten felbukkanó videók jelentős…

Jövőre már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat záróállomása lesz a Szilveszter Rali

Oláh Gyárfás: „A magyar ralisport ékköve ez a verseny” Úgy tűnik, idén ismét szintet lép a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rali. Amellett, hogy számos érdekesség és nagy csata várható a december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen, egyben egy vizsgafeladat is lesz, hiszen jövő évtől a viadal már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat zárófutama lesz, már be is került a hivatalos versenynaptárba. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke kijelentette, 21 év kemény munkájának lett meg a gyümölcse azzal, hogy nemzetközi minősítést szerzett a verseny. Vélhetően maguk az ötletgazdák sem gondolták volna huszonegy…

Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás Szentgotthárdon

    Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás a szentgotthárdi Opel gyárban, 2020-ban megkezdik a PSA fejlesztésű három hengeres, benzines turbómotor gyártását – közölte a gyár szóvivője az MTI-vel.     Kaszás Zoltán elmondta, az új 1,2 literes motor 100 és 130 lóerős kivitelben készül majd Szentgotthárdon, és a termelési kapacitás maximuma elérheti akár az évi 350 ezer darabot is.     Így az elmúlt évek csökkenése után jövőre már jó eséllyel ismét növekedhet a termelés a Rába-parti gyárban – fűzte hozzá a szóvivő. Megjegyezte, hogy jövőre még párhuzamosan folyik egyéb motorok gyártása is a gyárban, egyre…

Megújult Volkswagen e-up!

Nagyobb hatótávolság, gyorsabb töltés, jelentősen kedvezőbb ár Az első generációhoz hasonlítva majdnem megduplázódott a megújult e-up! akkumulátor kapacitása, amely így akár – WLTP-szabvány szerint – 260 kilométert is képes megtenni egyetlen töltéssel. A Volkswagen kisautója ráadásul rendkívül kedvező áron, akár 5 millió forint alatt is elérhető a hazai márkakereskedésekben 2019 decemberétől. A Volkswagen up! a ŠKODA CITIGO és a SEAT Mii testvéreként jelent meg a wolfsburgi márka kínálatában 2011-ben, amely jelentős sikert elérve második helyen végzett egy évvel később a Car Of The Year (COTY, Az Év Autója) szavazáson. Ezt…