Markus Duesmann az Audi igazgatótanácsának új elnöke

2020. április 1-jétől Markus Duesmann lesz az Audi igazgatótanácsának új elnöke. Az 50 éves gépészmérnök Bram Schot jelenlegi elnököt követi, aki 2018. júniusa óta tölti be ezt a pozíciót. Duesmann közel három évtizede dolgozik az autóiparban, legutóbb a BMW igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagjaként tevékenykedett. Az 58 éves Bram Schot közös megegyezéssel, március végével távozik a Volkswagen konszerntől. Dr. Herbert Diess, az AUDI AG felügyelőbizottságának elnöke így nyilatkozott a vezetőváltásról: “Kiváló mérnökként Markus Duesmann minden tőle telhetőt megtesz, hogy az Audi márkában rejlő hatalmas lehetőségeket kiaknázza, és még erőteljesebben…

2020 végére felújítják mind a tíz Talent motorvonatot

    Székesfehérvár, 2019. november 29., péntek (MTI) – A tervek szerint 2020 végéig mind a tíz Talent motorvonat felújítása megtörténik – közölte Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.     A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB az idén áprilisban kötött két évre szóló szerződést a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt tíz Talent motorvonat nagyjavítására, mely a teljes flottára vonatkozóan várhatóan ötmilliárd forintba kerül majd.     Kerékgyártó József emlékeztetett: a felújítás előtt a Talent motorvonatok 30-40 százalékos üzembentartással tudtak közlekedni, ami már veszélyeztette, hogy a Győr-Bécs vonalon szolgáltatni…

Halálos baleset történt a 83-as főúton

    Győrszemere, 2019. november 30. szombat, (MTI) – Egy ember életét vesztette, amikor két személyautó frontálisan összeütközött a 83-as főúton, Győrszemere és Tét között szombat délután – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.     A közlemény szerint az eddig tisztázatlan okok és körülmények között történt balesetben további két személy megsérült, őket a mentők kórházba vitték.     A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták.

Várható-e fordulat a járműiparban a közeljövőben?

A járműipari szektor hazai szakértői, elemzői és képviselői egyetértenek abban, hogy nem rózsás a helyzet az autógyártásban sem hazai, sem világszinten. De van miben reménykedni és van hová továbblépni: javíthat a helyzeten a továbbképzett munkaerő és a kreatív magyar mérnökök, illetve a tudásmegosztás és az összefogás, amit a Magyarok a Piacon Klub is elősegített legutóbbi rendezvényével. A közel tíz éve alapított Magyarok a Piacon Klub célja a domináns magyar vállalkozói középréteg összetartozásának megerősítése. A közösség tagjai olyan hazai középvállalatok vezetői és tulajdonosai, akik mögött számottevő gazdasági gyakorlat és üzleti tudás…

Hamilton a pole pozícióban Abu-Dzabiban

Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.     A 34 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 88. pole pozíciója.     Az időmérőn Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas zárt másodikként, de az ő autójában korábban motort kellett cserélni, ezért a finn pilóta a mezőny végéről rajtol majd.     A második rajtkocka így a holland Max Verstappené (Red Bull) lesz, míg a harmadik pozícióból Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája startolhat.     Leclerc mellől…

Ogier a Toyotánál folytatja jövőre

A Toyotához szerződött a hatszoros világbajnok francia Sébastien Ogier, aki Elfyn Evansszal és Kalle Rovanperäval kiegészülve alkotja majd a japán gyártó csapatát a rali-vb (WRC) következő idényében.     A Toyota Gazoo Racing szerdán jelentette be a trió leigazolását, az utolsó WRC-szezonjára készülő Ogier egy, a brit Evans és a finn Rovanperä pedig két évre írt alá. A Toyotától így távozik a friss világbajnok észt Ott Tänak, aki a Hyundainál folytatja pályafutását, valamint – szerződésének lejártával – a finn Jari-Matti Latvala és a brit Kris Meeke.

Baleset miatt áll a forgalom az M3-ason Nyíregyháza felé

Áll a forgalom az M3-as autópályán Nyíregyháza felé, mert Kál térségében több gépkocsi karambolozott – közölte az Útinform szombat délben a honlapján.     Azt kérték, hogy aki teheti, a nagyfügedi csomópontban térjen le a 3-as főútra, majd később Kálnál visszatérhet a pályára.     Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint hét sérült van, és összesen nyolc autó karambolozott.         A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik járműbe hárman beszorultak, őket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók.     Két mentőhelikopter és több mentőautó is a helyszínre érkezett.

Az új MINI John Cooper Works GP formanyelve

Összetéveszthetetlen formanyelv és optimalizált aerodinamikai tulajdonságok Az új MINI John Cooper Works GP egyedülálló formanyelvvel büszkélkedhet, hogy már álló helyzetben is egy kisportolt atléta benyomását keltse. Az exkluzív stílusjegyek ugyanakkor az újdonság vezethetőségére is jótékony hatással vannak, hiszen a legdinamikusabb vezetési szituációkban növelik a modell iránystabilitását és tökéletes irányíthatóságát. A részletekbe menően finomított karosszériát úgy álmodták meg a dizájnerek, hogy a lehető legkiválóbb aerodinamikai tulajdonságokkal vértezzék fel vele a modellt, a hajtáslánchoz és a fékrendszerhez pedig optimális mennyiségű hűtőlevegő érkezzen. A tetőre szerelt nagyméretű, duplaszárnyas légterelő szárny, az első lökhárító…

Egyedülálló töltéstecnika

Különösen innovatív gyorstöltő állomás próbaüzemét kezdte meg Prágában a ŠKODA AUTO DigiLab, amely a lendkerék-technikára épül és kétszer akkora töltőteljesítményt kínál, mint amekkora az elektromos hálózatról érhető el. A Prága-Letňany vásárterületen üzembe helyezett töltőállomás a Cseh Köztársaságban az első és világszerte is csupán a harmadik ilyen technika. Az innovatív töltéstechnika az izraeli Chakratec start-up cég fejlesztése, amelyet a ŠKODA AUTO DigiLab Israel Ltd. fedezett fel, illetve nyert meg közös munkára. A ŠKODA AUTO a közelmúltban, az október végén Tel Avivban rendezett Smart Mobility Summit alkalmával számolt be az olyan innovatív…

Villamospótlás a Népliget és a Közvágóhíd között november 30-án este és december 1-jén reggel

Pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Közvágóhíd és a Népliget között november 30-án, szombaton késő este és december 1-jén, vasárnap reggel, mert a Könyves Kálmán körút és a Mester utca kereszteződésénél a tavalyi felújítás óta felmerült garanciális javítást végzik el. Szombaton este 22 óra után, valamint vasárnap reggel 10 óráig az 1-es villamos a Bécsi út / Vörösvári út felől csak a Népligetig, Kelenföld vasútállomás felől pedig csak a Közvágóhídig közlekedik. Az 1-es jelzésű pótlóbuszra a Népligetnél a Könyves Kálmán körúton az M3-as pótlóbusz Nagyvárad tér irányú megállóhelyén, a…