Rövidesen újra járhat a metró Újpest és a Lehel tér között, a déli szakaszon kezdődhet majd a felújítás

Ahogy arról a BKV már beszámolt, végéhez közeledik az M3-as metróvonal északi szakaszának felújítása, a déli szakasz rekonstrukciója pedig hamarosan elkezdődik. A főváros legjelentősebb közlekedési fejlesztése a déli vonalszakaszon folytatódik. A BKK a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti metrópótlást és az ehhez kapcsolódó közlekedési rendet a korábbi terveket figyelembe véve, és az északi vonalszakaszon zajló sikeres pótlás tapasztalatait is felhasználva, minden érintett szervezettel és szolgáltatóval konzultálva alakította ki. Az Üllői úton rendkívül gyakran, csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak majd a metrópótló buszok, zavartalan haladásukat buszsáv, valamint kedvező jelzőlámpa-programok segítik. A metrópótló…

Read More

Március közepén életbe lép a tavaszi hajómenetrend

Életbe lép a fővárosi hajójáratok tavaszi menetrendje 2019. március 15-től: hétvégente is járnak a hajók, így minden nap, akár kora este is lehet hajózni a belvárosból a Kopaszi-gát és a Rómaifürdő felé. A hajók a belvárosban továbbra is félóránként indulnak, emellett  változatlanul jár a munkanapokon reggeli időszakban D2-es átkelőjárat a Duna két partja, a Batthyány tér és a Kossuth Lajos tér között. A hajójáratok tavaszi menetrendje szerint munkanapokon napközben az óránként induló D12-es hajójárattal lehet utazni a Kopaszi-gát–BudaPart és a Rómaifürdő felé is. A belvárosi Duna-szakaszon a D2-es járat teszi…

Read More

A balatoni komp péntektől a tavaszi menetrend szerint jár

A Szántód és Tihany között közlekedő komp március 15-től már a tavaszi menetrend szerint, sűrűbben és tovább jár – közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel kedden.     A téli időszakban óránként közlekedő balatoni komp péntektől 40 percenként indul: Szántódról 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 7.00 és 19.00 óra között jár.     A menetidő 8 perc. Ha a nagy forgalom miatt szükséges, sűrűbben indít járatokat a hajózási társaság – tájékoztatott a vezérigazgató.

Read More

Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton

Buszsávokat jelölnek ki Budapesten az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út között, amelyet a 3-as metróval déli szakaszának felújítása idején használnak majd a pótlóbuszok – közölte a BKV pénteken az MTI-vel.     Közlésük szerint jövő hétfőn kezdik el az út- és forgalomtechnikai módosítások kivitelezését, a buszsáv mellett az új forgalmi rendet jelző táblákat is kihelyeznek, a munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.      A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat…

Read More

A BKV szerint tartható a határidő a metrófelújításnál

Biztosította a 3-as metró északi szakaszának felújítását végző cég a BKV-t, hogy tartható a beruházás szerződés szerinti határideje.     A BKV szerdán ezt azok után közölte az MTI-vel, hogy a Világgazdaság című napilap szerint a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete hírlevelében a metró északi szakaszát érintő felújításról azt írta, elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban.     A közlekedési társaság reagálásban leszögezte: a szakszervezetek szakmailag nem jogosultak a BKV nevében megnyilvánulni, nyilatkozatokat adni és nem kompetensek szakmai kérdésekben a nyilvánosság előtt állást foglalni. Kizárólag a BKV által közölt hírek, közlemények tekinthetők…

Read More

Keddtől újabb füstpróba lesz a 3-as metró felújítás alatt álló szakaszán

Jövő keddtől csütörtökig az Árpád híd metróállomáson tartják a negyedik füstpróbát a 3-as metróvonal felújítás alatt álló, északi szakaszán; a BKV Zrt. január közepétől február végéig a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzi.      A cég az MTI-vel pénteken azt közölte: a próbák célja, hogy ellenőrizzék az új berendezések hatékony működését. A mintegy másfél hónapos tesztsorozat hét helyen, helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.      Ezeken a napokon a metró szellőző …

Read More

Nemesdy Ervin váltja Dabóczi Kálmánt a BKK élén

Nemesdy Ervin váltja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatói posztján Dabóczi Kálmánt – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.     Tarlós István főpolgármester javaslatát elfogadva, 22 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett úgy határozott a testület, hogy Dabóczi Kálmán munkaviszonyát február 27-ei dátummal, felmondással szüntetik meg. A január 24-én kezdődő felmondási idő alatt Dabóczi Kálmánt mentesítik a munkavégzés alól. A társaság igazgatósági tagságából január 23-ával hívják vissza. Dabóczi Kálmán egyhavi végkielégítésre jogosult. Dabóczi Kálmán 2015. január 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban a társasággal.     Tarlós István 2018. november 30-án közleményben tudatta, hogy kezdeményezi a…

Read More

Tesztelik a 3-as metró felújítás alatt álló szakaszának szellőzőrendszerét

Füstpróbát tart a BKV a 3-as metró északi, felújítás alatt lévő állomásain, a tesztek február végéig zajlanak.     A BKV keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a próbák célja az új szellőzőberendezések hatékony működésének ellenőrzése. A tesztsorozat hét helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart. A próba alatt …

Read More

Járművekben gazdag boldog új esztendőt!

Az Egyszer már láttam autót csapata ezúton kíván minden kedves olvasójának, látoghatójának, követőjének, érdeklődőjének, remek autókban, motorokban, teherautókban, buszokban, kerékpárokban, stb. gazdag vidám és egyben sikerekkel és anyagiakkal teli, eredményes boldog 2019-es évet! FIGYELJ BENNÜNKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAKON IS, MERT HAMAROSAN TÖBB ÚJÍTÁSSAL IS ÉRKEZÜNK!!! http://facebook.com/egyszermarlattamautot http://instagram.com/egyszermarlattamautot https://www.youtube.com/channel/UCT-5j29WU-jVgAdB5LSYinA

Read More

Ünnepi menetrend a balatoni kompnál

A balatoni komp Szántód és Tihany között december 24-én és 31-én rövidebb üzemidőben közlekedik, január 1-jén pedig később indulnak az első járatok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. szerdán az MTI-vel.     A kompok december 24-én és 31-én Szántód felől 7.00-15.00 óra között, Tihany felől 7.15-15.15 között, óránként közlekednek.     2019. január 1-jén Szántódról 10.00 órakor, Tihanyból 10.15-kor indul az első járat.     Egyéb napokon a téli menetrend szerint jár a balatoni komp február 21-ig: Szántód felől 7.00-17.00 óra között, Tihany felől 7.15-17.15 között indulnak óránként a járatok. A menetidő nyolc perc.     A…

Read More