Története legjobb első félévi értékesítését produkálta a Škoda

 

  • Értékesítési rekord: januártól június végéig a ŠKODA 585 ezer gépkocsiját szállította ki
  • 105 200 kiszállítással (+6,5 százalék) minden idők legeredményesebb júniusa
  • Nemzetközi siker: a ŠKODA egyaránt növekedett Európában és Oroszországban
  • Sikermodellek: bővültek a SUPERB és a FABIA eladásai, az OCTAVIA továbbra is a márka „bestsellere”
  • Kedvező piaci fogadtatás: 27 100 kiszállított ŠKODA KODIAQ február óta

Sikeresen haladt tovább növekedési pályáján a ŠKODA az első félév során. A nagy hagyományokra visszatekintő cseh márka világszerte 585 ezer gépkocsiját szállította ki az idei első hat hónap alatt, 2,8 százalékkal (2016. január – június: 569 400 autó) múlva felül az előző év rekorderedményét is. A júniusi 105 200 darabos kiszállítás szintén eddigi csúcsérték (2016. június: 98 800 autó). Az alapvető európai piac kedvező eredményei, valamint az oroszországi értékesítés kétszámjegyű százalékos növekedése éppúgy hozzájárultak a rekorderedményhez, mint a FABIA és SUPERB modellsorozatok eladásainak jelentős bővülése. Február óta 27 100 kiszállítással ugyancsak sikeresen jelent meg a világ piacain a márka új SUV-modellje, a ŠKODA KODIAQ.
Jóval több, mint félmillió kiszállított gépkocsival a ŠKODA történetének értékesítési szempontból legsikeresebb első félévét zártuk” – hangsúlyozta Bernhard Maier, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke, majd így folytatta: „Jól érzékelhetők SUV-modelloffenzívánk hatásai. A ŠKODA KODIAQ iránti komoly kereslet felülmúlja előzetes várakozásainkat, megerősítve, hogy helyes úton járunk. Az új kompakt-SUV ŠKODA KAROQ révén pedig tovább kívánjuk erősíteni pozíciónkat ebben a fontos piaci szegmensben.”
Nyugat-Európában a ŠKODA 45 900 darabos júniusi kiszállításaival 2,1 százalékos növekedést (2016. június: 45 ezer jármű) könyvelhetett el, míg az első félév során 4,1 százalékkal, 252 300 járműre (2016. január – június: 242 500 jármű) növelte eladásait. Németországban, a ŠKODA legjelentősebb európai piacán júniusban 0,7 százalékkal 17 300 darabra (2016. június: 17 200 jármű) nőttek az eladások. Az idei első hat hónap alatt a márka 1,8 százalékkal 88 ezer darabra (2016: 86 500 jármű) növelte németországi eladásait. Kétszámjegyű százalékos növekedést könyvelhetett el a ŠKODA a januártól június végéig terjedő időszakra Olaszországban (13 600 darab; +18,4 százalék) és Ausztriában (12 900 darab; +13,7 százalék), de Nagy-Britanniában (43 500 darab; +3,1 százalék), Spanyolországban (13 500 darab; +2,5 százalék), Franciaországban (13 400 darab; +8,9 százalék), Belgiumban (11 400 darab; +6,7 százalék), Svédországban (8900 darab; +8,4 százalék) és Hollandiában (7700 darab; +1,7 százalék) is növelte eladásait.
Közép-Európában a ŠKODA 19 200 darabos júniusi értékesítési volumene 11,4 százalékos (2016. június: 17 200 darab), az első félévre vetítve pedig 109 800 járművel már szintén kétszámjegyű, 14,0 százalékos növekedést (2016: 96 300 darab) képviselt. Hazai piacán, Csehországban, júniusban 8,3 százalékkal több, 8900 (2016. június: 8200), az első félév során pedig 10,9 százalékos növekedéssel 51 200 járművét (2016: 46 200 darab) szállította ki a cseh gyártó. Ugyancsak kétszámjegyű növekedést ért el a márka januártól június végéig Lengyelországban (34 600 darab; +17,2 százalék), Magyarországon (6200 darab; plusz 10,0 százalék), Szlovéniában (3900 darab; plusz 16,2 százalék), Horvátországban (3200 darab; +59,9 százalék) és Szlovákiában (10 700 darab; +11,1 százalék).
Kelet-Európában (Oroszország nélkül) a ŠKODA idén júniusban 3800 darabos volumennel 14,9 százalékkal (2016. június: 3300 darab) múlta felül az előző év azonos hónapját, de 13,0 százalékkal az első félévi növekedés is hasonló nagyságúra adódott. A ŠKODA összesen 19 300 gépkocsiját (2016: 17 000 darab) értékesítette ezen időszak során, a kedvező eredményhez a Romániában (5200 darab; +8,0 százalék), Szerbiában (3200 darab; +6,3 százalék), Ukrajnában (2600 darab; +65,9 százalék) és a Baltikumban (3900; +23,0 százalék) értékesített ŠKODA modellek is nagyban hozzájárultak.
Oroszországban a ŠKODA kétszámjegyű, 17,9 százalékos (5700 darab) növekedést (2016. június: 4800 darab) ért el júniusban, az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Az első félévben a cseh gyártó 6,7 százalékkal 28 700 járműre (2016: 26 900 darab) növelte itteni eladásait.
Kínában, a ŠKODA világszerte legnagyobb piacán a gazdag hagyományokra visszatekintő cseh márka júniusban 5,3 százalékkal 23 500 gépkocsira (2016. június: 22 400 darab) növelte értékesítését, e fellendüléssel megfelelve az előzetes várakozásainak. Az év eleji adóemelések – amelyek olyan járműszegmenseket is érintettek, ahol a ŠKODA is képviselteti magát – visszaesést eredményeztek az értékesítési darabszámokban. Az első félév során a ŠKODA összesen 134 ezer autója (2016. január – június: 145 800 darab; -8,1 százalék) talált itt gazdára.
Kedvező eredményekről számolhat be a ŠKODA Indiából is, ahol júniusban 42,7 százalékkal 1400 járműre (2016. június: 1000 darab) növelte kiszállításait. Az első félévi növekedés kétszámjegyűre adódott, s 21,7 százalékkal több, 7900 gépkocsit (2016: 6500 darab) jelentett.
Júniusban Izraelben is jelentősen bővült a ŠKODA értékesítése, a 2200 kiszállított gépkocsi az előző év azonos hónapjához képest 41,8 százalékos növekedést (2016. június: 1500 darab) jelentett, míg az első félév során 11,6 százalékkal 14 ezer darabra (2016. január – június: 12 500 darab) növelte eladásait. Ausztráliában a cseh márka júniusban 23,8 százalékkal 600 autóra (2016. június: 500 darab), míg a január – június időszakban 5,8 százalékkal 9700 járműre (2016. január – június: 9200 darab) növelte kiszállításait. Tajvanon a ŠKODA júniusban 400 autó kiszállításával 4,0 százalékos pluszt (2016. június: 400 darab) ért el, míg az első félév alatt 8,2 százalékkal 2400 darabra (2016. január – június: 2300 darab) nőtt a márka értékesítése.
ŠKODA ügyfélkiszállítások – 2017. első félév
(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- százalék az előző év azonos időszakához képest)
ŠKODA OCTAVIA (205 300; -6,5 százalék)
ŠKODA RAPID (103 000; +0,4 százalék)
ŠKODA FABIA (111 100; +6,1 százalék)
ŠKODA SUPERB (75 900; +8,3 százalék)
ŠKODA YETI (43 000; -18,0 százalék)
ŠKODA CITIGO (Értékesítés kizárólag Európában: 19 700; -1,6 százalék)
ŠKODA KODIAQ (27 100; –)
ŠKODA ügyfélkiszállítások – 2017. június
(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- százalék a megelőző év azonos hónapjához viszonyítva)
ŠKODA OCTAVIA (35 000; -2,6 százalék)
ŠKODA RAPID (17 600; -0,8 százalék)
ŠKODA FABIA (19 700; 0,7 százalék)
ŠKODA SUPERB (13 000; +3,7 százalék)
ŠKODA YETI (6700; -24,9 százalék)
ŠKODA CITIGO (Értékesítés kizárólag Európában: 3200; -20,4 százalék)
ŠKODA KODIAQ (9900; –)