Turánéknak Miskolcon is a második hely jutott

A 25. Miskolc Rallye egyetlen versenynapba sűrítette a máskor legalább kétnapos programot, hiszen mind a 154 versenykilométert bő 12 óra alatt kellett teljesíteni. A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri Laci a 12 gyorsasági szakaszból 7-et megnyerve végül a 2. helyet szerezte meg. “A gyorsasági szakaszok nagyobb részén mi voltunk a leggyorsabbak, egész nap nagyon jól dolgozott a csapat, de néhány hiba miatt végül a második helyért járó pontokkal térhetünk haza Miskolcról.” – foglalta össze röviden a nap történéseit Frici.  A verseny már pénteken elkezdődött a népkerti salakpályán, ahol az R5-ös autók már sötétben, villanyfényben gurulhattak az arénába.…

Read More

Sűríti a Volánbusz a dél-budai agglomerációt kiszolgáló járatok menetrendjét

Sűrűbben közlekednek jövő héttől egyes, a dél-budai agglomerációt kiszolgáló Volánbusz-járatok, így könnyebben juthatnak el az utasok a fővárosba – közölte a Volánbusz kedden az MTI-vel.     A tájékoztatás szerint a Közlekedéstudományi Intézettel és a helyi önkormányzatokkal megvalósított járatfejlesztésnek köszönhetően több járat indul majd a 4-es metró kelenföldi végállomásához, ezzel javul a Budakeszin, Budaörsön, Diósdon és Törökbálinton lakók eljutási lehetősége a fővárosba. Emellett az eddig használt különböző bérletek mellett bevezetik az új, környéki Dél-Buda Zónabérletet, így az utasok egy bérlet megvásárlásával széleskörűbb szolgáltatást vehetnek igénybe.     Május 11-étől a 40E buszok módosított útvonalon…

Read More

Szlovákiában készül majd a Land Rover új Defender modellje

Nagy-Britannia helyett Szlovákiában gyártja majd a Jaguar Land Rover autógyár a Defender terepjáró modell következő generációját a BBC hírportál jelentése szerint.     A Land Rover Defender modellt 67 éven keresztül a Birmingham melletti Solihull üzemben gyártották. A terepjáróból több mint kétmillió példány készült el. Az utolsó darab 2016 januárjában gördült le a szerelőszalagról.      Az új modell tervei Nagy-Britanniában készültek el, a modell teljesen új motorját Wolverhamptonban fogják gyártani. Az új Defender modell a Jaguar Land Rover egymilliárd font-sterlinges beruházással a szlovákiai Nyitrán épült és 2018 októberében megnyitott üzemében készül majd.      Az…

Read More

Baleset miatt torlódik a forgalom az M0-son

Több autó ütközött össze az M0-s autóút Megyeri híd felé vezető szakaszán kedd délután, lezárták a külső sávot, három kilométeres torlódásra kell számítani – közölte a rendőrség és az Útinform.     A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n közölte: Budapest IV. kerületének térségében torlódásra kell számítani. Az első adatok szerint a balesetben ketten megsérültek.      A külső sáv lezárása a helyszínelés és a műszaki mentés idejéig tart.     Az Útinform a honlapján azt írta: az M2-es csomópont előtt, a 70-es és a 71-es kilométer között történt a baleset.

Read More

Elrajtolt az idei Akkor és Most Jármű Expo

Aktív családi kikapcsolódást kínáló programok két napon át Esztergomban Időutazásra invitáló veterán ritkaságok, izgalmas rally autók, hangulatos koncertek, látványos lampionos felvonulás a Kis-Dunán, közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési és katasztrófavédelmi akcióprogramok, valamint számos, a család minden tagját megmozgató sportlehetőségek várják a látogatókat az idei Akkor és Most Jármű Expón. A sokszínű rendezvény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. nagy meglepetéssel készült: a nemrég a Világ Év Városi Autója címet elnyerő Jimny a Nagy-Duna sétányon mutatkozik be először a hazai nagyközönség előtt. Negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit Esztergomban az Akkor és Most Jármű Expo.…

Read More

Három év alatt 108 új tűzoltóautó állt szolgálatba

Három év alatt 108 új tűzoltóautó állt szolgálatba a katasztrófavédelemnél a szervezet most zárult, 2014 óta tartó járműfejlesztési programjának keretében – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-t.     Mukics Dániel közölte: a hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében. Az új járművekből valamennyi megyei igazgatóság kapott.     A projekt lehetőséget teremtett arra is, hogy az OKF közreműködjön hazai gyártású gépjárművek kialakításában és fejlesztésében – ismertette. A RÁBA-Heros Aquadux X 4000 típusú gépjárműfecskendők Renault-fődarabok…

Read More

Hetedszer rendezik meg a Nagy Futamot szerdán

Hetedik alkalommal rendezik meg szerdán a technikai sportok Nagy Futam elnevezésű eseményét, amelynek során Budapest belvárosában tartanak bemutatót az autó- és motorsport hazai és külföldi kiválóságai, a sztárvendég a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is Max Verstappen, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótája lesz.     Az idei rendezvény különlegessége az elektromos formulaautós világbajnokságon, a Forma-E-ben szereplő egyik versenyautó lesz, amelyet eddig még nem lehetett látni Magyarországon. A Mahindra Racing versenygépét a Forma-E-ben háromszoros futamgyőztes belga Jerome D’Ambrosio vezeti majd.     A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Bazilikánál kialakított paddockban már szerda reggel 8 órától meg…

Read More

Korlátlan hidrogénforrás

Szabad az út az üzemanyagcellás járművek és általában a hidrogén alapú, fenntartható társadalom előtt: amerikai kutatók rájöttek, hogyan lehet tengervízből fenntartható módon előállítani a nagy energiatartalmú gázt. A hidrogén a leggyakrabban előforduló anyag a világegyetemben: az ismert legkönnyebb anyag az univerzum mintegy 74 százalékát teszi ki. A Földön persze mások az arányok: az óceánok összetételében kevesebb, mint 11 százaléknyi, a légkörben pedig az egy százalékot sem éri el a hidrogén aránya. Ahhoz tehát, hogy üzemanyagként használhassuk, mesterségesen kell előállítanunk a hidrogént, ami legegyszerűbben elektrolízissel, azaz vízbontással lehetséges. Mivel földünkön a…

Read More

DAILY minibus minden alkalmazásra

DAILY PopHáromféle hosszúságban és motorteljesítménnyel (160, 180 és 210 LE) a DAILY Pop tökéletes megoldás iskolásgyerekek szállítására. Optimális teljes birtoklási költségszintje (Total Cost of Ownership; TCO) szolgálatában különösen nagy utaskapacitást – akár 32 személy a középiskolák és 45 személy az általános iskolák számára – kínál. DAILY StartA DAILY Start a sorozat hat méter hosszú belépőmodellje. Egyszerű, funkcionális és profitábilis autóbuszként alapvető génjei és immár sok éve sikeres megoldásai egyaránt közösek a DAILY sorozattal. E modell 150 vagy 180 lóerős motorral, háromféle hosszúságban, illetve különböző ülésezési konfigurációkban – akár 22 utassal…

Read More

Közlekedési változásokra kell számítani kedden és szerdán Budapesten a Nagy Futam miatt

A közúti és közösségi közlekedésben jelentős változásokra kell számítani kedden és szerdán Budapesten a Nagy Futam miatt – közölte hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.     A rendezvény és előkészületei miatt kedden estétől forgalomkorlátozásokra kell számítani az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Károly körúton, valamint a környező utcákban, így egyebek közt a Dohány utcában, a Király utcában, a Jókai téren, a Liszt Ferenc téren, a József Attila utcában, a Paulay Ede utcában és a Révay utcában is. Az Andrássy utat a Bajcsy-Zslinkszky út és a Liszt Ferenc…

Read More