A gumiabroncs DOT szám jelöléséről

– A néhány éves abroncs is újnak számít! A hazai sajtóban az elmúlt években az időszakos gumiabroncsváltásokkor rendszeresen ellentmondásos információk láttak napvilágot a gumiabroncsok oldalán található DOT jelölésről. A Szövetség a tavaszi abroncscsere kapcsán fontosnak tartja ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan. A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan…

Read More

Több vasútvonalon változások lépnek életbe vasárnaptól

Az utasok számára kedvező változások lépnek életbe vasárnaptól több vasútvonalon – közölte a MÁV szombaton az MTI-vel.     A közlemény szerint a lényegesebb módosítások a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza, a Budapest-Győr, a Székesfehérvár-Szombathely, a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs és a Budapest-Kelebia vonalakon utazókat érintik.     A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon új InterCity közlekedik Sóstó IC néven iskolaidőszakban, péntekenként és vasárnaponként. A kelabiai vonalon vasárnaptól egészen december 7-ig a személyszállító vonatok Budapestről, a Keleti pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek.     A Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár vonalon a Bz motorvonatok helyett korszerű Desiro motorvonat áll forgalomba – írták.     Közölték azt is, április 27-től elkezdik az…

Read More

Art Déco mozgásban

A Volvo Cars a Techno Classica kiállításon A Volvo Cars idén a vállalat egyik alapítójának egykori autójával: egy 1935-ös Volvo PV36 modellel vesz részt a világ legnagyobb veteránautó-kiállításán, az esseni (Németország) Techno Classicán. Gustaf Larson, aki 1927-ben másodmagával alapította meg a Volvo Cars vállalatot, éveken át járt ezzel az amerikai stílusú PV36-ossal, amely idén a Volvo esseni jelenlétének legfényesebb csillaga lesz. Szintén Essenben tartják a vadonatúj, Észak-Amerikában gyártott Volvo S60 sportszedán németországi premierjét. A PV36 tökéletes példája annak a Streamline Moderne formatervezési irányzatnak, amely a harmincas évek elején meghatározó volt…

Read More

Hét magyar nagyvárosban indultak el a Google autói

A Google autói szerdától újra elindulnak hét magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte Boros Botond, a Google Magyarország marketingvezetője sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.      Hozzátette: Budapest, Székesfehérvár, Győr, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen teljes utcahálózatát térképezik fel május végéig.     Az alkalmazás 2013 óta működik Magyarországon, azóta többször frissítették, legutóbb tavaly.     Boros Botond elmondta, hogy a …

Read More

Továbbfejlesztett, erős és hatékony motorok gondoskodnak a magával ragadó vezetési élményről az új HR-V-ben

130 és 182 lóerős benzines, erőforrás alkotja a motorválasztékot Hatfokozatú manuális és CVT váltó egyaránt rendelhető a benzines modellekhez A merev karosszériaszerkezet magabiztossá teszi a vezetőt és biztonságossá az utazást A Sport modellváltozat úttartását és menetkomfortját Performance Damper lengéscsillapító-rendszer javítja Az új Honda HR-V kibővített motorválasztékkal, három nagy hatékonyságú erőforrással kezdi meg pályafutását – a vásárlók 130 LE-s 1.5 i-VTEC vagy 182 lóerős 1.5 VTEC TURBO benzines erőforrást választhatnak. Mindhárom hajtómű négyhengeres, közös jellemzőjük a kimagasló teljesítmény, a gyors gázreakció és az alacsony üzemanyag-fogyasztás. 1.5 i-VTEC (benzines) Az 1.5 i-VTEC…

Read More

Elektromos sport modellek a Peugeot-nál

Gyártásba kerülhet a 400 lóerős hibrid 508-as A környezet védelme és a menetdinamika javítása nem feltétlenül zárja ki egymást. A Peugeot Sport már egy olyan jövőre készül, ahol részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok biztosítják a márkától elvárt dinamizmust. A károsanyag-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvések, illetve szabályozások örvendetesek és elkerülhetetlenek, ám lényegükből fakadóan veszélyeztetik a sportautók létezését. Ezen belül is különösen rosszak a kilátásai azoknak a nagyteljesítményű kompakt és városi modelleknek, amelyek viszonylag nagy darabszámban eladhatók, ezért érdemben befolyásolják a gyártók flottaszintű CO2-emisszióját. Éppen ezért a Peugeot, amely a 205 GTi 1984-es…

Read More

Nem viccelnek, és nem titkolóznak tovább

Egyszerűen nem lehet túlértékelni a Toyota történelmi bejelentésének jelentőségét: a Lexussal együtt eddig több, mint 13 millió hibrid elektromos autót értékesítő Toyota, amely valamennyi versenytársával szemben évtizedes előnnyel rendelkezik a hibrid elektromos (HEV), plug-in hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) meghajtások, valamint a szilárdtest akkumulátorok fejlesztése terén, bejeletette: közel 24.000 a hibrid hajtással kapcsolatos szabadalmat oszt meg ingyen a versenytársaival. Ezzel hozzáférhetővé válnak több, mint 20 év hibrid elektromos járműtechnológiájának díjnyertes találmányai, emellett a járműgyártók számára műszaki támogatás is rendelkezésre áll, hogy a ezekkel az…

Read More

Két áprilisi hétvégén sem közlekedik a csepeli HÉV karbantartás miatt

Karbantartás miatt nem közlekedik április első két hétvégéjén a 7-es HÉV – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.     A HÉV-szerelvények helyett a Boráros tér és a Szent Imre tér között pótlóbusz közlekedik, onnan a Csepel HÉV-végállomást a 38-as buszcsalád járataival, továbbá a 35-ös, a 36-os, a 71-es, a 148-as, a 151-es, a 152-es vagy a 159-es busszal lehet elérni.      A H7-es pótlóbusz a Boráros téri buszvégállomáson a 23E járat felszállóhelyéről indul, a HÉV vonalával párhuzamosan halad.

Read More

Szabó Krisztián: “Továbbra is a döntő a cél”

A ralikrossz-világbajnokság magyar újoncának első napja a tanulásról szólt Abu Dhabiban, a szezon nyitóversenyén. Az EKS versenyzője már azt is tudja, min kell javítania, hogy szombaton a kemény mezőnyben felzárkózhasson a 12. helyről. Pénteken és szombaton folyik az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) szezonnyitója Abu Dhabiban, a 17 fős mezőnyben Szabó Krisztiánnal, a 2016-os világbajnok Mattias Ekström csapata, az EKS pilótájával. A teljes évadra benevező kétszeres Super 1600 Európa-bajnok pályafutása során először szerepelt világbajnoki mezőnyben, ezért a nap programja, a szabadedzés (15. hely) és két kvalifikációs futam (egyaránt 10. hely) elsősorban a…

Read More

Integrált tölcsér az ablakmosó tartályán

Tovább bővítik a ŠKODA mérnökei a márkára jellemző “Simply Clever” megoldások kínálatát, amelyek nagyban megkönnyítik az ügyfelek számára autójuk használatát a mindennapokban. A legújabb ötlet az ablakmosófolyadék tartályának zárófedelébe integrált tölcsér, amely az új ŠKODA SCALA sorozat tagjain jelenik meg elsőként. Csaknem minden autós számára ismerős, amikor az ablakmosótartály utántöltésekor a folyadék egy része mellé megy, s a motortéren keresztül a padlóra csepeg le. Ennek megelőzésére az új ŠKODA modellek ablakmosótartálya innovatív zárófedelet kap, amely “Simply Clever” megoldásként egyetlen mozdulattal tölcsérré alakítható, a mosófolyadék kényelmes és pontos utántöltését téve lehetővé.…

Read More