Csaknem négyszázmillió forintból kezdődik meg a pécsi városközpont legnagyobb földfelszíni parkolójának felújítása – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-vel. A helyhatóság közleménye szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló, még...
Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert. Tarlós István erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta: a még a...
Kovács Bálint: „Remek felkészülés lesz az őszi EWC versenyekre” A H-Moto Team ifjú versenyzője a koronavírusjárvány csökkenését követően első magyar motorosként már ezen a hétvégén, nemzetközi versenyen bizonyíthat. A NEW2Project csapat pilótájaként ott lesz...
Egyre többen veszik igénybe a fővárosban kialakított új kerékpársávokat. Az elmúlt időszak forgalmi adatai szerint a Nagykörút lett mára Budapest egyik leggyakrabban használt bringás útvonala. A Fővárosi Önkormányzat még március végén döntött arról, hogy...
A MÁV 90 vasútállomáson vagy megállóhelyen már feltünteti a magyar helységneveket is az utastájékoztató eszközein. A tavaly nyár végi bevezetés óta 7600-nál is több olyan vonat közlekedett, amin a határon túli helységnevek magyar nyelven...
A Ford megkezdte a hátsókerékhajtású (RWD) Transit modellek tízfokozatú automata váltós kivitelének gyártását, ami rendkívül alacsony üzemanyag-fogyasztást1, kimagasló tartósságot és akár 2800 kilogrammos2 vontató képességet biztosít. Az új sebességváltó ideális megoldás az olyan hátsókerék meghajtású...
Az E.ON közösségi funkcióval bővítette e-autós alkalmazását, hogy a felhasználók egymással is egyeztethessenek az elektromos töltők használatáról. Az E.ON közleménye szerint a drivE.ON felhasználói csetüzenetben érdeklődhetnek autóstársaiktól, hogy az épp elfoglalt töltőállomás mikor szabadul...
A világ kedvenc pickupja, a január és május közötti kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon is 36,7%-os piaci részesedéssel első helyen álló Toyota Hilux új generációval debütál idén ősszel. A modell kívül-belül megújult: a robosztus...
Székesfehérvár, 2020. június 5., péntek (MTI) – Halálos baleset történt péntek délelőtt a 81-es főúton, Mór és Bakonysárkány között, egy személyautó és egy tehergépkocsi frontálisan ütközött, teljes útzár mellett helyszínelnek – közölte a Fejér...
A fővárosiak szívesen használják a MOL Bubit, március 15. óta 11 ezren váltottak bérletet – közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt egyszerűsítették és olcsóbbá tették a kerékpárok bérlését: március...
A brit What Car? magazin átfogó kutatást végzett az autótulajdonosok körében, hogy kiderítse, melyik márka szervizei nyújtják a legkiválóbb szolgáltatást. A Lexus toronymagasan nyerte meg az összehasonlítást. Udvarias személyzet, minőségi munka, ár/érték arány: ez...
A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Kiemelték, a járatkapacitás a tanszüneti menetrendre történő átállással csak minimálisan,...
Motorsport-ihletésű, nemes anyagokból építkezik, futóműve is igényes, de a GR Yaris brutális turbómotorját nem kapja meg a Toyota GR Yaris RS, a márka – egyelőre – belpiacos újdonsága. Alumínium motorházfedél és nyílászárók, szénszálas tetőlemez:...
Nemrég munkába állt a Hungarotruck Kft. DAF CF 480 8×4 típusú, lengyel KH-Kipper billenőfelépítménnyel felszerelt tesztjárműve, hogy az ügyfelek saját üzemeltetési körülményeik között tesztelhessék ezt a nagy igénybevétel elviselésére tervezett, ám rendkívül gépkocsivezető-barát építőipari...
Mint arról korábban már beszámoltunk, havi egy alkalommal jelentkezik a világhálón a Toyota News TV.A videós összefoglalóban az aktuális hírekből szemezgetnek a szerkesztők.
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.