Daily Archive: június 25, 2020

Fulladozhatnak az autók motorjai a járvány után

A koronavírus-járvány miatt rengeteg autó került parkolópályára az elmúlt hónapokban, a kijárási korlátozások bevezetését követően ugyanis jóval kevesebbszer volt szükség a járművekre, mint korábban. Most, hogy az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba, érdemes...

Az AutoWallis veszi át a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést

    Az AutoWallis átveszi a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.     A közleményben rámutatnak arra, hogy a szlovén főváros egyetlen BMW márkakereskedésének átvételével beléphet az ország autó kiskereskedelmi piacára az AutoWallis a...

Jégkerekek (2015)

Mindannyian tudjuk, hogy 7°C alatt ajánlatos téli abroncsokra váltani. A Lexus néhány kreatív mérnöke valamit félreérthetett, mert nem a mínuszokra készítették fel, hanem a mínuszokból készítették el a Lexus NX szabadidőjármű kerekeit. Ahogy a...

Újraindul a 150 éves Budavári Sikló

150 éve, 1870-ben adták át az akkor Budai Hegypályának nevezett Budavári Siklót, a világ második hasonló közlekedési eszközét. Az évfordulóról márciusban méltó módon megemlékeztünk, azonban a járványhelyzetre való tekintettel mostanáig kényszerpihenőre küldtük a hegyi...

Egyesül a BKK és a BKÜ

Ismét egy társaság végzi majd a budapesti közlekedési közszolgáltatásokat, melynek révén hatékonyabbá és gördülékenyebbé válik a fővárosiak kiszolgálása. A Fővárosi Közgyűlés 2020. június 24-i, szerdai döntése értelmében 2020. június 30-ával megkezdődik a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok...

Toyota Mega Cruiser (1995-2001) műszaki adatok

A Toyota történetének kétségtelenül legimpozánsabb típusa egyben a japán autógyártó egyik legritkább és legtitokzatosabban dokumentált gyártmánya is. Típuskód KK-BXD20V-RRPEZ     Motor   Típusa 15B-FTE, soros négyhengeres turbódízel, köztes töltőlevegő-hűtővel. Hengerenként négy felül fekvő...

Már zajlik a Suzuki Road-Show

Hétről hétre az ország minden szegletébe ellátogat a Suzuki Road-Show, így több mint két hónapon át, összesen 10 helyszínen ismerhetik meg közelebbről a kedvelt Suzuki modelleket. Kecskemét, Budakeszi, Győr, Szombathely, Baja, Szeged, Nyíregyháza, Eger...

A megújult I-PACE rövid áttekintése

A Jaguar I-PACE még fejlettebb technológiákat felvonultatva teszi minden eddiginél egyszerűbbé és élvezetesebbé az elektromos autózást. A Jaguar modellpalettáján elsőként kapta meg az új Pivi Pro szórakoztató rendszert. Az okostelefonokhoz hasonlóan, ösztönösen kezelhető Pivi...

Tetovált autó (2020)

Fényezés, fóliázás, optikai csomagok? Mindez egy csapásra idejét múlttá vált, amikor a Lexus bemutatta a világ első tetovált autóját. A kézi csiszológéppel és minőségi autófestékkel dolgozó tetováló művészek végtelen türelemmel, a hibázás lehetőségét teljességgel...

Kétmilliót fizetett pótdíjra

A BKK szerint senkinek sem éri meg bliccelni! Bár az utasok döntő többsége becsületesen, a szabályoknak megfelelően veszi igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat, sajnos még mindig vannak olyanok, akik feleslegesen, milliós pótdíjtartozásokat halmoznak fel....

Lego Technic Ducati Panigale V4 R

Nem sokkal a Lego Technic Ducati Panigale V4 R bemutatása után mutattak be 15 000 Lego téglából álló életnagyságú modellt. A Lego-val együtt épített életnagyságú Bugatti Chiron-nal ellentétben a Panigale V4 R valójában egy...