A hazai úthálózat fejlesztése 3200 milliárd forintból valósul meg 2024-ig, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetési forrás – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Rajkán, az M15-ös autóút autópályává...
A kultikus Be@rbricks figura gyártója, a Medicom Toy és a Toyota Motor Corporation közös projekttel igyekeznek a fiatalok érdeklődésének a középpontjába helyezni az autóvezetést. A nyugati földtekén ismeretlen, Japánban azonban húsz éve az egyik...
Június eddig eltelt időszakában a tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a használt autók iránt, leginkább az 500 ezer forint alatti kocsik iránt nőtt a kereslet – közölte a Használtautó.hu csütörtökön, saját adatai alapján. A...
A jármű- és közúti biztonság további javítása érdekében a DAF Trucks továbbfejlesztett AEBS rendszert vezet be az LF, CF és XF típusok teljes választékához: AEBS-3. Ez a harmadik generációs fejlett vészfékező rendszer akár teljesen...
Az már valami, ha egy összevetésben az az eredmény születik, hogy a tíz legjobb modell fele egyetlen konszerntől, ebben az esetben a Volkswagen-csoporttól származik. A brit What car? magazin arra volt kíváncsi, hogy a...
Az MAN új tehergépjármű-generációja akár 8,2 százaléknyi üzemanyagot is megtakaríthat Februárban az MAN bemutatta az új tehergépjármű-generációját a nagyközönségnek. Amellett, hogy az új járműkezelési koncepcióval egyedülállóan nagy hangsúlyt fektettek a járművezetőre, az üzemanyag-hatékonyság is...
Forgalomcsillapítással, új busz- és kerékpársávokkal válik biztonságosabbá a Baross utca Új kerékpársávok, illetve buszok és biciklik által közösen használható forgalmi sávok kialakítása kezdődik el 2020. június 29-én a VIII. kerületi Baross utcában. Az átalakítás...
A marokkói világkupa-futam szervezői a jelenlegi helyzetnek megfelelően átszabták a terveiket, így az eddigiektől eltérően nem szállodában laknak majd a mezőny tagjai, hanem ahogy régen, egy nagyobb, zárt tábort építenek fel számukra, hogy a...
Az új, tisztán elektromos tengelykapcsoló-működtető (clutch-by-wire)rendszert kifejezetten a Kia Hybrid 48V-os modelljeihez fejlesztették ki Valós körülmények között az új rendszert használó Hybrid 48V-oshajtásláncok széndioxid-kibocsátása átlagosan 3 százalékkal csökken Az iMT váltó sebességben marad akkor...
Július elsejétől számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma. Zajlanak az egyeztetések a külföldi vasútvállalatokkal és a technológiai előkészületek is folyamatban vannak....
Marad a sűrű közlekedési rend a belvárost elérő fő vonalakon, máshol a nyári menetendre áll át a Budapesti Közlekedési Központ hétfőtől (BKK). A társaság pénteken az MTI-vel azt is közölte: folyamatosan vizsgálják a fővárosi...
Bár az egyéni ökológiai lábnyom csökkentése fejben dől el, tettek nélkül nem érhetünk el eredményeket. A WWF Magyarország kutatásában arra is kereste a választ, hogy a magyarok életük mely területén szándékoznak fenntarthatóbban élni, vagy...
A Volánbusz a veszélyhelyzet megszűnése után is fokozott figyelmet fordít a kórokozók elleni küzdelemre autóbusz-járatain, ezért 58 ózongenerátort vásárolt. A Volánbusz Zrt. pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy március óta csaknem 650 autóbusz belső légterében...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.