A Toyota 2019. első negyedében is hasított

A mértékadó JATO elemzéséből kiderül, hogy a 2019-es naptári év első negyedévének pénzügyi eredményei alapján az autógyártók világszerte azonos bevételt produkáltak, az általuk elért profit ugyanakkor csökkent. A számok azt mutatják, hogy az iparág kemény időszakon van túl, az USA és Kína közti feszültséget, illetve az nehezedő európai helyzetet több vállalat is megérezte, a nettó haszonkulcsot pedig komolyan befolyásolta ez a bonyolult helyzet. A 2018. április 1. és 2019. március 31. közötti japán üzleti évben ismét rekord profitot elérő, és az idei évre vonatkozóan is optimista várakozásokkal rendelkező Toyota ugyanakkor…

Read More

A Honda 60 éve az élmezőnyben a Man-szigeteki TT-n

A Honda Motor Co.-t 1948 szeptember 24-én jegyezték be Japánban, ahol, ebben az időben, a hatékony mobilizáció jelentette az egyik legfőbb kihívást. Erre keresett megoldást Soichiro Honda, aki a motorkerékpárok gyártásában látta a választ. Kezdetben a kereskedelmi forgalomban található bicikliket módosította a munkatársaival, majd 1949-ben piacra dobta az első, kétütemű, erős, mégis könnyed, préselt acélvázra épült modelljét a D-Type-ot. 1954-ben, Honda látogatást tett a Man-szigeteki versenyen, ahol elhatározta, hogy ezen a megmérettetésen a saját márkájának is részt kell vennie. Ezt hamarosan tett követte és 1959-ben már öt motorral és egy…

Read More

Harmadik futamukra készülnek idén a Peugeot Kupások

A királyok városában, Székesfehérváron folytatódik a haza rally bajnokság és ezen belül a Peugeot Rally Cup Hungary idei sorozata. Az első két futamot a Csomós Miklós – Nagy Attila páros nyerte. Előnyük számottevő, de koránt sincs még lefutva az öt versenyre kiírt bajnokság, hiszen mind a kilenc benevezett páros nyerni szeretne. Az aszfaltos fehérvári versenyre mindenki jelezte részvételét, teljes létszám mellett folynak majd a küzdelmek szombat déltől egészen vasárnap estig. Továbbra is dübörög a Peugeot hazai forgalmazója által létrehozott kupasorozat, a rally bajnokság keretein belül megrendezett Peugeot Rally Cup Hungary.…

Read More

Elkeserítő adatok

19 EU ORSZÁGBAN REKORDSZINTEN AZ NO2 KONCENTRÁCIÓ A légszennyezés az egész világban komoly egészségügyi problémát jelent, főleg a városokban. A jelenség nemcsak az ökoszisztémára káros, hanem közvetlenül az emberi egészségre is: a WHO szerint évente világszerte körülbelül 8 millióan halnak meg olyan okok miatt, ami a légszennyezéshez köthető. Ez közel a duplája a korábbi becsléseknek. Bár a klímaváltozást okozó/felgyorsító üvegházhatású gázok közül a leggyakrabban a CO2-ről hallunk, az egészséget közvetlenül károsító légszennyező anyagok közül a legnagyobb veszélyt az NO2 jelenti. A károsanyagkibocsátásnak ugyan csak egy részét teszik ki a közúti…

Read More

Az új Kia XCeed crossover a hagyományos szabadidő-autók látványos és stílusos alternatívája

 Az XCeed kupé-vonalakkal, és kifejezetten európai stílusú formákkal érkezik  A hagyományos SUV formáknál sportosabb megjelenéssel, dinamikusabb kezelhetőséggel, de hasonlóan tágas utastérrel és csomagtartóval  A Kia XCeed hivatalos bemutatóját június 26-án tartják A Kia Motors ma bemutatta az új városi crossover, az XCeed első fotóit; a sportos vonalú újdonság a hagyományos SUV modellek alternatívájaként érkezik a kínálatba. A kupés vonalú forma a Kia frankfurti központjában született, Gregory Guillaume, a márka formatervezésért felelős európai alelnökének vezetésével. Az emelt hasmagasság és a hagyományos SUV modellekénél alacsonyabb üléshelyzet kifejezetten sportossá teszi…

Read More

Nyugi, két autót nevezett a Volkswagen

A Porsche Hungaria Volkswagen márkája is benevezett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója versenyre. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 modellt jelölte. Volkswagen Passat Európa egyik legnépszerűbb autója immár több mint 30 millió példányban készült az elmúlt évtizedek során, a legfrissebb generációt tavasszal mutatták be és hamarosan hozzánk is megérkezik. Ebben a modellben …

Read More

A Lexus RC lett az Év Kupéja Oroszországban

Több mint egymillió autórajnongó szavazatai alapján az új Lexus RC nyerte a 2019-es Év Kupéja díjat a 19 éve folyamatosan megrendezett „Orosz Év Autója” megmérettetés keretében. A Lexus egyébiránt az orosz prémium orosz egyik meghatározó szereplője, tavaly a harmadik egymást követő évben bizonyult a harmadik legnépszerűbb luxusautómárkának az országban. A híres-hírhedt Nürburgringen tesztelt Lexus RC kupé nemcsak lenyűgöző teljesítményével, hanem merész formatervével is megnyerte az autórajongók szívét. Az RC erőtől duzzadó, agresszív megjelenésének alapja a különösen merev karosszéria, ami a rendkívüli vezethetőséget és fordulékonyságot biztosít. A Lexus szenvedélyesen törekszik arra,…

Read More

Lezárják a kapaszkodósávot csütörtöktől az M3-ason, Babatpusztánál

    Csütörtökön rézsűjavítás kezdődik az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Babatpusztánál, a 30-as és a 33-as kilométer között – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.     A közlemény szerint az érintett szakaszon rézsűcsúszás miatt helyreállítási és aszfaltozási munkákat végeznek, várhatóan szeptember 15-éig. A kapaszkodósávot lezárják, csak két sávon közlekedhetnek majd a járművek, legfeljebb 100 kilométer/órás sebességgel.

Read More

Június 15-től jön a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend

A nyaralni indulók 2019 nyarán is az utazási igényekhez igazodó járatok közül választhatnak, a Balaton északi és déli partja, illetve a Velencei-tó felé egyaránt. Június 15. és augusztus 25. között korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, étkezőkocsik, hétvégén plusz vonatok, kerékpárszállítási lehetőség várja az utazókat. A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek fejlesztései; akkor csaknem 1,6 millióan utaztak vonattal a Balatonra, 120 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Siófok vezeti a legforgalmasabb állomások listáját, Fonyód, Zamárdi, Balatonfüred, Balatonlelle, Keszthely követi. A tavalyi évhez képest a menetrendi kínálat tovább…

Read More

Sorozatban másodszor az élen Tanak és a Yaris WRC

Ott Tänak és a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team a második egymást követő alkalommal (2019-ben pedig összességében harmadszor) ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, miután a Portugál Rallyn kemény küzdelemben megszerezték az első helyet. Ezzel a második helyen álló Tanak félidőben 2 pontra csökkentette lemaradását az egyéni világbajnoki címért folytatott küzdelemben, míg a jelenleg szintén második helyen álló, konstruktőri világbajnoki címvédő Toyota is sokat tett a hátránya ledolgozásáért és a címvédésért folytatott küzdelemben. Tänak, aki a pénteki harmadik szakasz óta folyamatosan az élen autózott, 4,3 másodperces előnnyel vágott neki az…

Read More