Tóvárosban már járnak az okos e-buszok

Egy évig tartott üzemi próbajárat-sorozat után mostantól már a bécsiek is használhatják az önjáró elektromos buszokat.  A járművek 11 utas szállítására alkalmasak; a próbajáraton utazás ingyenes. Bécs újonnan épülő városrészében, Aspern-Seestadtban egy évig tartott tesztelés után forgalomba helyezték az első önjáró elektromos buszokat. Az „auto.Bus–Seestadt” kezdeményezés részeként indított járművek a próbaidőszakban 10 ülő utast képesek szállítani, továbbá egy kezelőt is, aki eleinte felügyeli a helyes működést. Ezzel egyidőben két digitális menetrend-monitort is kipróbálna. Használatukkal az utasok tájékozódhatnak, hogy a buszok éppen hol tartózkodnak. A sofőr nélküli gépjárművek 10 megállóban állnak…

Read More

A greenpeace megmondta a tutit! “A dízel- és benzines autók meg az engedélyezőik a vétkesek”

Ha nem tesszük klímabaráttá az unió közlekedési ágazatát, ronccsá változtatjuk a klímát. Greenpeace-aktivisták erre hívják fel az uniós közlekedési miniszterek figyelmét, amint egy földbe állt roncsautóval tiltakoznak a közlekedés klímaromboló hatásai ellen a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács mai ülésének helyszíne előtt Luxemburgban. A Greenpeace Magyarország azt várja a magyar kormánytól: az ülésen tegyen olyan javaslatokat, amelyek segítenek elérni, hogy 2040-ig teljesen karbonsemleges legyen a közlekedés Magyarországon és az egész Európai Unióban. (Képek: Greenpeace) Német, lengyel, belga és luxemburgi Greenpeace aktivisták látványos demonstrációval követelik ma Luxemburgban, hogy az Európai Unió tegyen…

Read More

Hamarosan megkezdődhet a Budapest–Belgrád vasútvonal kivitelezése

Magyarország Kormánya nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály. Az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése. A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár–Kelebia vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitel-megállapodás elfogadásakor lép hatályba – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza…

Read More

Ja, van egy ilyen is

A forradalmi Skyactiv-X motor részletes adatai az értékesítés kezdetén A világ első sorozatgyártású benzinmotorja, mely gyertya által vezérelt kompressziós gyújtással működik A Skyactiv-X motor 180 lóerős, nyomatéka 224 Nm, átlagfogyasztása 4,3l/100km, károsanyag-kibocsátása 96g/km1,2 A Mazda ma (SIC) közzé tette forradalmian új benzinmotorjának, a Skyactiv-X-nek a technikai adatait, mely elsőként az új Mazda3 modellbe kerül beépítésre. Az európai vásárlók az első Skyactiv-X motorral rendelt új Mazda3-akat3 idén ősszel vehetik majd át. A kétliteres, négyhengeres, gyertya által vezérelt kompressziós gyújtású benzinmotor az első sorozatgyártású erőforrás, mely egyesíti a benzin- és dízelmotorok előnyeit.…

Read More

Sokaknak elérhetővé válik a nagycsaládos autó

Mintegy kétszázezer érdekelt család tud – havi néhány tízezer forintos kiadással – nagyobb autót vásárolni a kedvező banki konstrukcióknak és az állami támogatásnak köszönhetően. A járműkínálat széles az igények kielégítéséhez, nem csoda, hogy az autókereskedők is fantáziát látnak a programban. Július 1-től él a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, aminek keretében akár 2,5 millió forintos állami támogatást is kaphatnak a három- vagy több gyermeket nevelők az újautó-beszerzéshez. Piaci szakértők szerint a konstrukció évente úgy 5 ezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. Szinte minden Magyarországon jelen lévő márka árul olyan típust, ami…

Read More

Zsinórban nyolcadszor az élen a Lexus

A Lexus Norvégiában újra egyértelmű győztese lett a nagy presztízsű Autoindex közvélemény-kutatásnak, amely Skandinávia legnagyobb, autótulajdonosok körében végzett közvélemény-kutatása: a felmérés a járművásárlók teljes vásárlói tapasztalatát vizsgálja autójukkal, valamint az autómárkák kereskedelmi és értékesítés utáni szolgáltatásával kapcsolatban. Idén több mint tizenegyezer norvég autótulajdonos vett részt a közvélemény-kutatásban. A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autóiról ismert Lexus nem csupán a legmegbízhatóbb és legkifinomultabb, a kézműves kidolgozást a high-tech technológiákkal ötvöző autók megépítésére törekszik, de az ügyfélélmény tekintetében is egyedülállót igyekszik nyújtani – a jelek szerint sikerrel. Mindennek kulcsa nem más, mint Lexus…

Read More

Carsten Isensee, a SEAT új pénzügyi alelnöke

Carsten Isensee-t  kinevezték a SEAT pénzügyekért felelős új pénzügyi alelnökévé, aki június 1-ével megkezdte munkáját, mint a vállalat  Végrehajtó Bizottságnak új tagja. Az új pénzügyi vezető Holger Kintscher posztját veszi át, aki ugyancsak június 1-től- a Volkswagen Haszonjárművek pénzügyekért és információ technológiáért felelős vezetője lesz.  Carsten Isensee egész szakmai pályafutása a Volkswagen-csoporthoz kötődik, mostanáig a Volkswagen Group China pénzügyekért felelős alelnöke volt. Az ügyvezető azzal a céllal csatlakozik a SEAT-hoz, hogy megszilárdítsa a vállalat rekord méretű nyereségét és befektetési mutatóit, illetve megerősítse a pénzügyi alapokat a jövőbeli projektek számára. A…

Read More

Tizenötezer látogatót vonzott a BMW Group Magyarország támogatásával szervezett Brain Bar jövőfesztivál

Robotok, tudósok és szuperanyák – csupán néhányan azok közül, akiknek köszönhetően egy kicsit a jövőbe láthattunk Európa legnagyobb jövőfesztiválján, a Brain Baron. A kétnapos eseményen több helyszínen összesen 63 előadó várta a látogatókat, akik a világ legizgalmasabb gondolkodóinak személyes történeteiből inspirálódhattak. Az idén ötéves jövőfesztivál idén is a BMW i kiemelt támogatását élvezte. A jövőfesztivál első napján olyan izgalmas előadók léptek színpadra, mint Ben Goertzel, Sophia robot megálmodója vagy az ifjú vállalkozó, a mindössze 14 éves Mikaila Ulmer, aki saját limonádé cégének vezérigazgatója. Színpadon láthatták a résztvevők a jamaikai származású David Zilbert, a…

Read More