Már elérhető a MÁV-START úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszere, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási...
Nemrégiben ért véget az RTL nagysikerű „Az álommeló” című üzleti reality műsora, amelyben a Cápák között című műsorból is ismert Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa keresett maga mellé elnöki asszisztenst. A műsorban végül...
Az összes új trolibusz megérkezett Budapestre Az összes trolibusz megérkezett Budapestre abból a 48 járműből álló flottából, amelyet kedvezményes áron sikerült beszereznie a BKK-nak. A korszerű, alacsonypadlós trolik mindegyike légkondicionált, és a beépített akkumulátoroknak...
Az IAA Mobility a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, amelyen az idén az Opel is ott lesz. Szeptember 5-10 között a villámos márka München-ben elektromos és egyben felvillanyozó újdonságokkal jelentkezik. A város közepén...
A felújított 3-as metró átadása után megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai, rövidesen több sávot használhatnak az autósok, ami csökkenti a mellékutcák forgalomterhelését, és biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés is – írta közleményében a BKK hétfőn....
EGY EGYSZERŰ ÉS MEGFIZETHETŐ, FELTÖLTÉST NEM IGÉNYLŐ, ÚJ ELEKTROMOS VÁLTOZAT A Citroën vadonatúj hajtáslánccal bővíti a C5 Aircross kínálatát. A kompakt és könnyű 48 voltos hibrid technológián alapuló Hibrid 136 egy meghatározott vezetési szakaszokban...
Tizenegy új elektromos autóbuszt helyeztek forgalomba szerdán Zalaegerszegen. Az elektromos autóbuszok az életminőséget javítják a levegő- és zajszennyezettség csökkentésével, ettől is élhetőbb város lesz Zalaegerszeg – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a városban....
Közel négy kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, baleset miatt – tájékoztatott az Útinform szerda délután a honlapján. Mint írták, a sztráda Nagyfüged-Ludas és Gyöngyös-kelet csomópontja között a...
Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A stadionba a...
A Daimler Truck Holding érdekeltségébe tartozó két japán leányvállalat és a Toyota száz százalékos tulajdonában lévő Hino Motors teherautógyártó kedden megállapodott arról, hogy közös holding alá szervezik a haszongépjármű-gyártást Japánban, és a létrejövő új...
Az új Volvo EX30-asban a Volvo Cars legkiválóbb értékei összpontosulnak: olyan kisméretű, tisztán elektromos szabadidőjármű, amely megfelel a modern idők elvárásainak, kiemelkedően biztonságos, ráadásul egész élettartamára vetítve csekélyebb a CO2-kibocsátása, mint a Volvo bármely...
A WAE, a világ vezető technológiai és mérnöki szolgáltató üzletága számos villamosítási innovációval debütál a stuttgarti Battery Show Europe-on, beleértve egy fejlett, új szerkezeti akkumulátorcsomag bevezetését a kis forgalmú autóipar számára. A 2023. május...
Egy új tanulmány feltárja az összefüggést az Indianapolis 500-as pilóták tejpreferenciái és a nyerési valószínűségük között. A verseny egyik klasszikus hagyománya az üveg tej, amelyet a győztes kap, aki általában belekortyol egyet, majd meglocsolja...
Az Alstom biztosítja a rendszerintegrációt, a biztosítóberendezéseket és a távközlést, valamint az energiaellátást, a pályamunkát, a peronajtókat, a biztonsági és irányítóközpontot, továbbá a kiberbiztonsági felületet. Az Alstom Urbalis CBTC megoldásának köszönhetően ez lesz az...
231 lóerejével és génjeibe kódolt versenysport-beállítottságával a MINI John Cooper Works a vezetés letaglózó, felülmúlhatatlan élményének megtestesítője. A 999 darabos limitált szériaként elkészülő >>> SEHOL MÁSHOL EL NEM ÉRHETŐ, EXKLUZÍV BMW ÉS MINI PODCASTOK A BEGURULVA.HU ÉS...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.